Kedvezőek a kilátások, tavaly már bővült a lízingpiac

A válság utáni legjobb évet zárta tavaly a magyar járműpiac, a növekedésben fontos szerepe volt a lízingtársaságoknak is tekintettel arra, hogy az új személy- és kisteherautók 38 százalékához lízingkonstrukció segítségével jutottak hozzá a vásárlók - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az MTI-nek.

Kifejtette: a múlt évben összesen 90 560 új járművet adtak el a magyar piacon, ami azt jelenti, hogy 21 százalékkal bővült a személygépkocsi-, kisteher-gépkocsi-, nagyteher-gépkocsi- és motorkerékpár-eladásokat magában foglaló járműpiac. Kiemelte: 2014-ben jelentős számú vállalkozás lízingelt a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja keretében új járművet, emellett a lízinggel szorosan összefüggő flottafinanszírozásban is számottevő volt a bővülés.

levaigabor.jpgLévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség

 

Hozzátette, hogy a lízing szerepe a járműfinanszírozásban a piac bővülésével párhuzamosan erősödött. A főtitkár elmondta, a vállalkozások körében egyre népszerűbb a flottafinanszírozás, mivel  a lízingen keresztül ez a finanszírozási forma az egyik legkedvezőbb megoldást jelenti a cégek számára.  

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai tavaly körülbelül 90 milliárd forint folyósítására kötöttek szerződést a jegybanki program keretében - mondta Lévai Gábor. Az MNB adatai szerint 16 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás jutott összesen 1153 milliárd forint hitelhez a növekedési hitelprogramnak köszönhetően. Az nhp második szakaszában 98 százalékra nőtt az új hitelek, ezen belül főként a beruházási hitelek aránya. 

A jegybanki adatokból kiderül, hogy a lízing elsősorban a mikrovállalkozások körében volt népszerű - fűzte hozzá a főtitkár. Rámutatott: a gazdasági fejlődés, ezen belül a kkv-szektor teljesítményének növekedése hozzájárul a lízingpiac gyarapodásához. A lízing további térnyerésére a szövetségnél elsősorban a mezőgazdaság, az építőipar és a műanyagipar területén számítanak, ezzel párhuzamosan a járműpiaci kilátások is bizakodásra adhatnak okot - mondta végül Lévai Gábor.