Autóhiteles elszámolás: százezrek, milliárdok, teendők

Az elszámolás 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érint, ezek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást foglalnak magukba. Az elszámolás azonban nem csak a meglévő, hanem már lezárt autófinanszírozási szerződésekre is vonatkozik. Ezekkel együtt - durva becsléssel - 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érint az elszámolás – közölte a Magyar Lízingszövetség.

Minden elszámolásban érintett lízingcég, illetve azok jogutódja a meghatározott, 2015. április 30-i határidőig kiküldi az autóhiteleseknek az elszámolásról szóló levelet – közölte a Magyar Lízingszövetség. Lévai Gábor, a szervezet főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a lízingügyleteknél nem kerül sor a devizaalapú szerződések, azaz a tartozások forintosítására.

frank.png

Az elszámolás azokra a magánszemélyekre vonatkozik, akik 2004. május 1. és 2014. július 26. között kötöttek finanszírozási szerződést, valamint azokra a megszűnt szerződésekre, amelyek bármilyen okból 2009. július 26-a után szűntek meg. A főtitkár az elszámolásról azt mondta: „Az érintett szerződéseknél a korábbi kamatváltoztatások és az alkalmazott árfolyamrés alapján újra kell kalkulálni a tartozást. Ennek alapján a lezárt autófinanszírozási szerződéssel rendelkező ügyfelek pénzt kapnak vissza, akiknek pedig élő szerződésük van, azoknak a tartozása csökken az elszámolás eredményeként”.  

Százezres és milliárdos nagyságrendek

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatoktól kapott legfrissebb adatai szerint jelenleg 180-200 ezer élő, lakossági devizalapú autófinanszírozási szerződésre vonatkozik az elszámolás, ezek összesen 300 milliárd forintos tartozásállományt fednek le. „Azonban az elszámolásnál számításba kell venni a lezárt szerződéseket is, amelyekkel együtt, durva becsléssel összesen 1000 milliárd forint körüli állományt érint a lépés” - emelte ki Lévai. A főtitkár hozzátette: az elszámolásról szóló levélből minden adós számára kiderül majd, hogy pontosan mekkora összeg jár neki vissza, illetve élő szerződéseknél kiderül mennyivel csökkent, és pontosan mennyi az aktuális tartozás.

A Magyar Lízingszövetség jelezte: azok is részesülhetnek kompenzációban, akiknek a tartozása követeléskezelőnél van, és esetleg már az autójukat is visszavették. „Ők az autót finanszírozó cégtől kapják meg az elszámoló levelet, de az visszajáró pénz kifizetését vagy a tartozás csökkenését a követeléskezelő intézi” – fogalmazott Lévai.

Van teendő

A főtitkára felhívta a figyelmet arra is, hogy az elszámolásban érintettek döntő részénél az elszámolás folyamata automatikus, vagyis az ügyfeleknek nincs tennivalójuk, de vannak kivételek.

Azok is a finanszírozó cégtől kapják meg az elszámolásról szóló levelet, akiknek a tartozása időközben valamilyen ok miatt egy követeléskezelőhöz került, de velük jellemzően a követeléskezelő cég számol el. Ehhez szükség van arra, hogy az elszámolásról szóló levél kézhezvétele után az érintett ügyfelek kérjék az elszámolást a követeléskezelő cégtől. Fontos, hogy ez csak azokra vonatkozik, akiknek a szerződése 2009. július 26-a után szűnt meg. A főtitkár jelezte, hogy az érintettek számára minden információ megtalálható az adott lízingcég és a Magyar Nemzeti Bank honlapján is.

Lévai Gábor közölte: „Azoknak, akiknek az lízingszerződése 2009. július 26-a előtt került követeléskezelőhöz, azoknak a lízingcégtől kérniük kell az elszámolást. Ebben az esetben az ügyfelek nem kapnak automatikusan elszámoló levelet. Az elszámolásban érintettek kis részéről van szó, de nekik mindenképp lépniük kell” – hangsúlyozta a főtitkár.