Újraindul a Ladák forgalmazása

Az orosz AvtoVAZ autógyár ősztől felújítja a Lada személyautók forgalmazását Európában, az export kezdetét szeptember-októberre tervezik, az első célország Magyarország és Csehország lesz – jelentette be Bo Andersson, a legnagyobb orosz autógyár vezérigazgatója.

Megjegyezte, hogy szigorú feltételeket támasztanak a forgalmazókkal szemben, amelyeknek egyebek mellett marketing- és szállítási feladataik is lesznek. Az AvtoVAZ elszántan fel akar lépni autóinak más országokba irányuló “szürke importja” ellen – írta az Izvesztyija című újság.

lada_vesta_concept.JPG

Bo Andersson elmondta, a Lada európai forgalmazásának jelenleg az a fő akadálya, hogy még nem találták meg a megfelelő partnereket. Közölte, hogy “az új magyar és a cseh importőrökkel már aláírtuk a szerződést”. Hozzátette, hogy az egész világon bővíteni akarják a forgalmazói hálózatot, “legyen inkább kisebb, de szervezettebb”.

Az orosz autógyár vezetője azt is elárulta, hogy a Ladákat az európai piaci terjesztés érdekében módosították, egyebek között javítottak biztonsági szintjükön, különös tekintettel a gyalogosok védelmére. Ugyancsak takarékosabbak lettek az Euro 6-os motorral felszerelt kocsik.

Az AvtoVAZ Németországba, Nagy-Britanniába és Olaszországba is az első között akar exportálni, de az ottani forgalmazókat még nem találták meg.

Az AvtoVAZ 2014-ben mindössze 1500 autót értékesített külföldön. A cég szeptemberben kezdi meg a vadonatúj modell, a WTCC futamain egyre jobb teljesítményt nyújtó Vesta utcai változatának sorozatgyártását, amelyből a szedánon kívül ferde hátú(hatchback) és hobbi terepjáró (crossover) modellek is legurulnak majd a gyártósorról.