Kellemes Ünnepeket!

Dr. Böde Tamás az „Év lízinges jogásza” 2016-ban

A Wolters Kluwer Kft. által 2016-ban alapított Jogászdíj célja, hogy elismerje jogásztársadalom kiemelkedő képviselőinek szakmai teljesítményét. Az idén első  alkalommal 2016. december 15-én a Boscolo Hotelben megrendezett Díjátadó Gálán az „Év lízinges jogásza”  kategóriában Dr. Böde Tamás, a Lízingszövetség Jogi Bizottságának elnöke nyerte meg a díjat. Az elegáns plakettet Nyikos Katalin, a Lízingszövetség elnöke adta át.

evjogasza1.jpg

Dr. Böde Tamást az MKB Euroleasing vezetősége jelölte ez elismerésre „egy univerzális lízingcég felépítésének története” címmel.

Dr. Böde Tamás 2002-ben csatlakozott az MKB-Euroleasing cégcsoporthoz, mely 2015 óta az MKB Bank Zrt. gépjármű- és eszközfinanszírozási leányvállalata. Jogi Igazgatóként két fős csapatával együtt biztosítja a  teljes társasági jog és compliance témák kezelését.

evjogasza2.jpg

Az MKB-Euroleasing egy tradicionális autófinanszírozási cégből épített fel egy univerzális lízing céget, kevesebb, mint 1 év alatt. Ennek megvalósításához mind a szerződéses struktúrát, mind a tevékenységi engedélyt módosítani kellett, a lehető legrövidebb idő alatt. Ezért a meglévő szerződéses elemekből és meglévő ügymeneti eljárási rendekből kiindulva került az új struktúra kialakításra.  Így viszonylag rövid idő alatt megvalósulhatott az új stratégia, mely hozzásegítette a szervezetet hogy korábbi 5. lízingpiaci helyezését dobogósra cserélje.

A Lízingszövetség nevében is gratulálunk és további, sikerekben gazdag pályafutást kívánunk Dr. Böde Tamásnak!

Lízinges jogászok versenyben!

Örömteli hír, hogy a Wolters Kluwer Cégcsoport magyarországi képviselője által alapított Jogászdíj két kategóriájában is van lízinges jelölt.

Az „Év lízinges jogásza” kategóriában dr. Györgyi Dóra, az IKB Leasing jogtanácsosa (egyben a Lízingszövetség Oktatási Bizottságának és Kodifikációs Munkacsoportjának a vezetője) valamint dr. Böde Tamás, az MKB Euroleasing jogi képviselője (aki a Lízingszövetség Jogi Bizottságának is a vezetője) versengenek a díjért, míg az „Év jogtanácsosa” kategóriában ennek a szakmai elismerésnek a sorsa dr. Györgyi Dóra és az UNIQA  biztosító jogtanácsosa között fog eldőlni a 2016. december 15-én megrendezésre kerülő díjátadó gálán, amelyre még lehet asztalt foglalni a www.jogaszdij.hu oldalon.

Pásti Béla az év lízingszakembere

Hosszú évek óta tartó intenzív és odaadó lízingszakmai tevékenységének elismeréseként is az idei évben Pásti Bélát, a Merkantil Bank ügyvezető igazgató-helyettesét választották meg „Az év lízingszakemberének”.

 

A Magyar Lízingszövetség által 2012-ben alapított, a Deloitte Zrt. által névadóként támogatott „Deloitte – Az év lízingszakembere” díjat idén Pásti Béla a Merkantil Bank ügyvezető igazgató-helyettese vehette át a Szövetség szokásos éves rendezvényén, a Lízing Szakmai Napok konferencián, Mátraházán.

pastib.jpg

A 2012-ben alapított díj célja, hogy minden évben elismerje egy olyan szakember munkáját, aki tevékenységével hozzájárult a lízingszakma fejlődéséhez, a lízingcégek gazdasági környezetének jobbá tételéhez, a lízing, mint finanszírozási mód feltételeinek kedvezőbb irányba tereléséhez – mondta Tancsa Zoltán, a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének igazgatója.

A díj odaítélésekor fontos szempont volt, hogy Pásti Béla 2016 januárja és áprilisa között az egyetlen nem jogász lízinges szakember volt, aki mindvégig részt vett a Polgári Törvénykönyv módosítása, a HBNY helyébe lépő új nyilvántartás létrehozása érdekében folytatott informális és hivatalos, feszített határidejű egyeztetéseken. Személyében egyben megteremtette és erősítette, hogy ezen egyeztetések során a Bankszövetség támogassa a Lízingszövetség érdekképviseleti tevékenységét. Munkája során versenysemlegesen közelített a felmerülő kérdésekhez, egyforma intenzitással alkotott véleményt az operatív lízing létjogosultsága és a pénzügyi lízing pontosabb, és a számviteli előírásokhoz minél inkább közelítő szabályozása érdekében - mondta a díjátadó kapcsán Tóth Zoltán, a Lízingszövetség főtitkára.

Az üzleti oldal képviselőjeként pedig számokkal, adatokkal támasztotta alá a jogi érveket, függetlenül az általa képviselt lízingcég méretétől. S bár a Lízingszövetség módosításai mind támogatást kaptak az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-előkészítői körében, a módosítások a Lízingszövetségen kívül álló okokból nem került a Parlament elé.

 Pásti Béla hosszú évek óta aktív tagja a Lízingszövetségnek: a Szövetségben végzett kiemelkedő munkája mindenkor a lízingszakma fejlesztését szolgálta.

 

Lépést tart Európával a magyar lízingpiac

Bár több európai gazdaságban gyenge teljesítmény, stagnálás vagy negatív teljesítmény várható, a lízingpiac 10 százalékos növekedésben van. A bővülés ellenére a lízingszektornak a jövőben olyan kihívásokkal kell megküzdenie, mint például a digitalizáció és a robotizáció – derült ki a Magyar Lízingszövetség csütörtöki, Mátraházán tartott szakmai rendezvényén. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke beszélt arról, hogy a magyar lízingpiac növekedésben van, és az idén 20 százalékkal növekedhet a finanszírozott összeg. 

Az európai lízingpiac növekedésben van, az átlagos növekedés 10 százalékos, persze vannak jobban és gyengébben teljesítő országok. Sok európai országban gyengék a növekedési mutatók és kilátások. Stagnálásra és negatív GDP-növekedésre is van példa, mindezzel párhuzamosan a lízingpiac azonban növekedést mutat. A válság előtti – 2007-es szintet – még nem érte el az európai lízingpiac, de a folyamatos növekedés miatt egyre közelebb kerül ahhoz. Talán már 2017-ben, de legkésőbb 2018-re minden ország eléri a válság előtti szintet - mondta Leon Dhaene, a Leaseurope  igazgatója csütörtökön Mátraházán a Magyar Lízingszövetség által szervezett szakmai napon.  Hozzátette, Magyarország annyiban kivételes helyzetben van európai szinten, hogy a GDP növekedésben van, és a lízingpiacon a kihelyezett összeg 19 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben.

bhm_8935_v2.jpg

A régi receptek nem működnek – használat vs. tulajdon

Az európai kkv-k egyre nagyobb részt képviselnek a teljes lízingpiacon Leon Dhaene szerint. A Leaseurope kutatását idézve azt mondta, hogy azok a kkv-k, amelyek lízingfinanszírozást preferálják, gyorsabban fejlődnek és hamarabb válnak nyereségessé. A Leaseurope elnöke azt is elmondta, hogy jelentős változásokat generál a technológiai fejlődés, ezzel pedig a gazdasági ágazatoknak, így a lízingszektornak is lépést kell tartania.

A tradicionális receptek ma már nem vagy nem feltétlenül működnek, új üzleti modellek jönnek létre, ez pedig a fiazsírozásra, a lízingpiacra is hatással lesz. Példaként hozta fel, hogy ma a fiatalok használni szeretnének egy-egy eszközt, nem pedig tulajdonolni.  Az üzleti életben pedig látható trend, hogy a drága korszerű gépeket a cégek sem szeretnék feltétlenül megvásárolni, csak használni, ez pedig a lízingpiac számára növekedési potenciált jelent. Azt is elmondta, hogy többek között kihívást jelent az európai lízingcégek számára a robotizáció. Emellett egyre komolyabb a verseny a piacon, ráadásul számolni kell azzal, hogy új szereplők jelenhetnek meg a piacon. Ilyenek például a digitális értékesítési csatornákat használó fintech cégek.

Tovább olvasom

Jöhet az elektromosautó-flották kora

Az állami támogatás a lízingelt autókra is igényelhető

 

Az elektromos autók vásárlásához igényelhető állami támogatási rendszer elindítása a magyar autópark korszerűsítésének fontos és üdvözlendő lépése - közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet tagvállalatai szerint a villanyautók támogatása a flottapiacra is kedvező hatással lehet. A Lízingszövetség autófinanszírozással foglalkozó tagvállalatai üdvözölték a kormányzati lépést és többségük jelezte szándékát, hogy részt vesz a programban.

Október végétől lehet igényelni állami támogatást a tisztán elektromos autók vásárlására. A program keretében egy 15 millió forintnál olcsóbb autó bruttó vételárának 21 százalékát, maximum 1,5 millió forintot lehet vissza nem térítendő állami támogatásként igényelni. Az idén 2 milliárd forintos a támogatás keret, azaz több mint 1300 elektromos autó megvásárlását segíti az állam.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a lízingcégek nevében üdvözölte a lépést. „Az, hogy tisztán elektromos személy- és kisteherautók állami támogatással, bármilyen finanszírozással (nyílt vagy zárt pénzügyi lízing illetve operatív lízing) megvásárolhatók, arra utal, hogy az állam ösztönözni szeretné az elektromosautó-flották elterjedését is” - mondta a főtitkár. A szabályok szerint a magánszemélyek maximum 1 darab autóhoz, a cégek és költségvetési szervezetek pedig maximum 5 darab elektromos autóra kaphatnak támogatást, ezek a korlátozások a végfelhasználókra érvényesek.

bmw-electric-car-i3-charging-e-car-vehicle-source-jan-woitas-dpa-61332527-e1471854509598.jpg

A Lízingszövetség autófinanszírozással foglalkozó tagvállalatai üdvözölték a kormányzati lépést és többségük jelezte szándékát, hogy részt vesz a programban. Tóth Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a lízingcégek napokon belül megjelennek a piacon az erre a célra fejlesztett termékeikkel. Ezért az elektromos autó lízingelését tervező cégeknek és magánszemélyeknek érdemes kivárniuk a legkedvezőbb konstrukciókat.   

A Magyar Lízingszövetség szakértői szerint a villanyautó-támogatási program a magyar flottapiac bővülését is elősegítheti. Bár flottaszolgáltatás a cégek számára költséghatékonyan és rugalmasan kezelhető járműparkot biztosít, Magyarországon nemzetközi összevetésben alacsony a flottapiac aránya.  Az elektromosautó-támogatási rendszer a flottapiac bővülése mellett hozzájárulhat ahhoz is, hogy a magyarországi személy- és kisteherautó-park környezetbarát autókkal korszerűsödjön.

Közel 20 százalékos bővülés a lízingpiacon

A lízingpiacon 360 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg a harmadik negyed év végére, ami jelentős, 19 százalékos növekedést jelent éves szinten - közölte a friss adatokat a Magyar Lízingszövetség. A harmadik negyedévben  a  géplízing (agrár, építőipar, IT nélküli) esetében még dinamikusabb, 37 százalékos volt a növekedés.  A személy- és kishaszongépjármű lízing finanszírozás 25 százalékkal, míg a flottafinanszírozás 19 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A lízingcégek arra számítanak, hogy a következő időszakban folytatódhat a kiegyensúlyozott piaci növekedés.

A harmadik negyedévben is folytatódott a növekedés a magyarországi lízingpiacon. A lízingvállalatok 2016 szeptember végéig összesen 360 milliárd forint forrást helyeztek ki, ez a múlt év azonos időszakában elért 303 milliárd forinthoz képest 19 százalékos növekedésnek felel meg, kétéves összevetésben pedig 34 százalékos többletet jelent - ismertette a Magyar Lízingszövetség a tagvállalatok harmadik negyedéves összesített adatait.

 

Nyikos Katalin, a szervezet elnöke azt mondta: „A trend egyértelmű: a lízingpiaci növekedés folytatódott, ami részben az alacsony kamatkörnyezetnek, a vállalkozások erősödésének is köszönhető. Szintén szerepe volt a bővülésben a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának, ezen keresztül 88 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek. Ez a teljes 360 milliárd forintos finanszírozott összeg 25 százalékát fedte le. Az exporttal foglalkozó cégeknek szánt EXIM-program keretében a finanszírozott összeg 10 milliárd forintra rúgott, ez a teljes piac 3 százalékát adta.

A harmadik negyedévben a teherautókat és a mezőgazdasági gépeket is tartalmazó termelőeszközöknél a finanszírozott összeg 15 százalékkal 200 milliárd forintra nőtt éves összeveté

sben. A termelő berendezések esetében a bővülés még dinamikusabb, eléri a 36 százalékot, a kihelyezett összeg pedig meghaladja a 34 milliárd forintot.

Az agrárlízingben a kihelyezett összeg 49 milliárd forintot tett ki, ami 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Nyikos Katalin közölte: „A több szegmensben elért két számjegyű emelkedés mindenképpen örömteli, és a kiegyensúlyozott, több pilléren álló lízingpiac irányába mutat. A lízingcégek számára ugyanis nagyon fontos a járműfinanszírozás, de nem csak ezen a téren kell rájuk gondolni, hanem szinte bármilyen eszköz más eszköz beszerzésében partnerek lehetnek.” Az építőipari, IT és egyéb berendezéseknél 13 százalékos a bővülés.

A mezőgazdasági gépek finanszírozásában a jegybanki hitelprogramnak kiemelkedő jelentősége volt: a kihelyezések több, mint 80 százaléka, mintegy 40 milliárd forint az NHP keretében került a gazdákhoz. Az MNB adatai alapján a programban rendelkezésre álló források csaknem egyharmadát lízing formában vették igénybe, ami jól mutatja, hogy a lízing milyen fontos szerepet játszik a hazai KKV-k finanszírozásában.

A Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint a jövőben folytatódhat a stabil növekedés a piacon. A járműpiac bővülésével párhuzamosan bővülő járműfinanszírozás mellett az termelőeszköz- és gépfinanszírozásban is növekedés várható. Részben azért, mert a lízingcégek által kínált eszközfinanszírozási megoldások versenyképesek a banki konstrukciókkal.

A növekedésre tett prognózist alátámasztja az is, hogy a Lízingszövetség idén készített kutatása szerint a 100 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű vállalkozások 21 százalékának van futó lízingszerződése konstrukcióval, így a lízing a hagyományos beruházási hitel mellett a legelterjedtebb finanszírozási forma ebben a körben.

Nemzetközi porondra lép a Lízingszövetség

A Magyar Lízingszövetség a Leaseurope tagja lett

A Magyar Lízingszövetség a közelmúltban csatlakozott az európai lízingszervezeteket tömörítő Leaseurope-hoz. A Leaserope egy ernyőszervezet, amely mind a lízing, mind pedig az autó- és járműipari bérlést magában foglaló iparágakat képviseli Európában Az együttműködés eredményeként a Magyar Lízingszövetség és tagvállalatai szorosabb együttműködést alakíthatnak ki a többi országban működő lízingszövetségekkel és lízingtársaságokkal, emellett pontosabb képet kaphatnak a piaci folyamatokról.

Nemzetközi szintre lép a Magyar Lízingszövetség, amely teljes jogú tagja lesz a Leaseurope-nak (European Federation of Leasing Company Associations), az európai lízingszövetségeket és az autó- és járműbérlést magában foglaló iparágakat képviselő szervezetnek. A Leaseurope évtizedes múlttal rendelkezik: az 1972 óta ernyőszövetségként működik, a Magyar Lízingszövetség tagságával pedig már 34 ország 47 nemzeti szervezetét képviselik.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke elmondta: „A Leaseurope-pal való együttműködés lehetővé teszi, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki a nemzetközi lízingszervezetekkel, és így pontosabban követhetjük a nemzetközi piaci folyamatokat”.

„Az idei első negyedévben a Leaseurope tagszervezeteihez tartozó lízingcégek 22 milliárd euró értékben kötöttek új szerződéseket, ami 8,8 százalékos növekedést jelentett éves szinten. Ez azt mutatja, hogy az európai lízingpiac növekedésben van, csakúgy, mint a magyar” - mondta Nyikos Katalin a Leaseurope adatai idézve a nemzetközi lízingpiac teljesítményéről.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a tagvállalatoknál a finanszírozott összeg az első félév végén 235 milliárd forintra rúgott, ami 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Leon Dheane, a Leaseurope igazgatója elmondta: „A Leaseurope teljes jogú tagként köszönti a Magyar Lízingszövetséget. Minél több piacot képviselünk, annál erősebb a hangunk, és annál jobban meg tudjuk védeni a lízingszektort. A Magyar Lízingszövetség teljes jogú tagságával a Leaseurope-nak jobb rálátása lesz a magyar lízingpiacra, és az ágazat érdekeit jobban tudja majd kommunikálni az érdekelt felek felé Magyarországon, valamint kapcsolatokat tud létrehozni a magyar lízingszektor képviselői és európai társaik között."