Öreg autók rombolják a magyar autópiacot

Az új autók piaca 2013 és 2015 között 37 százalékkal bővült, ám a külföldről behozott autók száma 74 százalékkal növekedett ezzel párhuzamosan. Az importból származó autók átlagéletkora 11 év, ráadásul 25 százalékuk több mint 16 éves, ami kedvezőtlen hatással van a magyar autópiacra. A Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) szeretné elérni, hogy csak 8 évnél fiatalabb, az Euro 4-es normát teljesítő autók jöhetnének az országba. Ez jelentősen javítaná a piacot, mert eltűnnének az olyan kereskedők, akik bizonytalan előéletű és műszaki állapotú, öreg autókkal árasztják el Magyarországot.

Örvendetes, hogy az új autók magyarországi piaca fokozatosan bővül - míg 2013-ban 56,2 ezer autó talált gazdára, 2014-ben már 67,5 ezer új autót adtak el a kereskedők, tavaly pedig 77,2 ezer autó kelt el -, 2013-hoz képest tavaly 37 százalékkal bővült a piac. Az új autók piacának növekedése mellett a használtautó-import volumene is növekedett: 2013-ben 70,7 ezer, 2014-ben 96,7 ezer, 2015-ben pedig 122,6 ezer használt autót helyeztek forgalomba. Így a külföldről behozott használt autók száma 73 százalékkal nőtt, ami bőven meghaladja az új autók piacán elért 37 százalékos bővülést.

20160325_oreg-auto2.png

A Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) szerint a használt autók importjának növekedése kedvezőtlen tendencia, hiszen az autók az átlagéletkora 11 év, azaz korszerűtlen autók érkeznek az országba. Ráadásul sok használt autó előélete nem garantált, sok autónál tekerik vissza az órát, arról nem is beszélve, hogy több használtautó-importtal foglalkozó cégnél felmerül a visszaélés gyanúja is. „Rontja az összképet, hogy a behozott használt autók 34 százaléka 11-15 éves, 25 százaléka pedig 16 évnél is régebbi, és ezek a modellek ma már korszerűtlennek mondhatóak” - mondta Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke.

„A korszerűtlen, alacsony áron behozott használt autók konkurenciát jelentenek az új autók piacának, pedig a vásárlók számára ezek a sok esetben ismeretlen előéletű 10-20 éves autók akár már rövidebb távon is jelentős kiadást jelenthetnek a különböző meghibásodások miatt” - fogalmazott az alelnök.  Hozzátette: „A behozott idős, több mint 10 éves autók értéke ráadásul pár éven belül minimális lesz, ráadásul azok további eladásakor az új vevő is bizonytalan autóhoz jut hozzá”. Gablini Gábor, a Gémosz elnöke kiemelte: „Nagyon sok külföldről öreg autókat behozó kereskedő tűnik el egyik pillanatról a másikra, és ők adják a használtautó-import közel háromnegyedét a Gémosz becslése szerint. Sok olyan autó kerül a magyar piacra, amelyek a nyugati országokban környezetvédelmi szempontok miatt már megsemmisítésre várnak” - tette hozzá Gablini.  A szakemberek szerint előfordult olyan eset is, amikor több mint 10 éves külföldről behozott autóval a vásárlás után az első néhány száz kilométeren baj volt, de a kereskedő addigra már eltűnt.

A Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) szerint meg kellene húzni egy korlátot a külföldről behozott használt autók esetében, mégpedig oly módon, hogy legfeljebb Euro 4-es környezetvédelmi besorolásnak megfelelő vagy annál jobb autót lehessen csak behozni Magyarországra. „Egy tiszta előéletű, rendszeresen szervizelt Magyarországon használt autó biztosabb megoldást jelent az autóvásárlóknak, és hosszabb távon a vásárláskori magasabb ár a fenntartási költségeken keresztül megtérülhet” - mondta Tekse Kálmán, aki hozzátette, hogy ma már a lízingkamatok is jelentősen csökkentek a korábbi évekhez képest.