Ők a járműpiac sztárjai

Júniusban arról írtunk, hogy hosszú idő után a havi eladások mínuszba kerültek az új személyautók piacán. Júliusban azonban újra pluszba került a piac. Mostani összefoglalónkban azonban a komplett járműpiac sztárjaira koncentrálunk.

Júliusban 15 284 új személyautó került forgalomba, 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez azért jelent újabb fordulatot, mert júniusban visszaesést mutatott a piac, ami egyelőre átmeneti megingásnak tűnik - legalábbis a júliusi növekedés alapján. A lízingtársaságok számára nagyon fontosak a személyautók, de ugyanígy lényeges a többi jármű is. A teljes piacon (személyautók, kis- és nagyteherautók, buszok, motorok) az év első hét hónapjában összesen 112 ezer darab jármű kelt el, az 10,2 százalékos növekedést jelent. A személyautóknál egyébként 8,5 százalékos volt a héthavi növekedés, ami közel 90 ezer új autó eladását jelentett.

A kép illusztráció - Forrás: Pixabay

A járműkategóriák közül a kisteherautóknál látható a legjelentősebb növekedés az első hét hónapját tekintve. Júliusban 2283 darabot adtak el a kereskedők, ez 22,5 százalékkal haladja meg a 2018 júliusában elért eredményt. Az év első hét hónapjában pedig több mint 15 ezer talált gazdára ezekből a járművekből, ez pedig 21,6 százalékos emelkedésnek felel meg. Egyben azt is jelenti, hogy rendkívül nagy a kereslet a furgonokra, amelyek beszerzéséhez a lízingtársaságok rugalmas és olcsó finanszírozási megoldásokat nyújtanak. Utóbbiakra is komoly igény van: a kisteherautók több mint 40 százaléka ugyanis lízingfinanszírozással került az új tulajdonosokhoz.