Magyar Lízingszövetség: Hiába a jelentős bővülés, nehéz örülni neki - mire lenne szükség a magyar autópiacon?

Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest. Noha a két számjegyű bővüléssel elégedettek a lízingpiaci szereplők, a szerződések száma rosszul alakult, összességében a 2017-es szint alá csökkent, ami külső tényezőkkel, például a chiphiánnyal és az autók drágulásával magyarázható - közölte a Magyar Lízingszövetség. A magánszemélyek autóvásárlásait nézve már-már sokkoló hanyatlás látható, márpedig a károsanyag-kibocsátási célok eléréséhez szükség lesz a korszerűbb, alacsonyabb emissziójú személyautók térnyerésére a magyar utakon. A Szövetség szerint a személyi jövedelemadó visszatérítéséből februárban érkezett extra összegek felhasználásával és egy jól kiválasztott lízingkonstrukcióval sokan korszerűbbre cserélhetik meglévő autójukat, emellett az állami ösztönző programok segítségével könnyebben elérhetők lennének ezek a célok. 

Ahogy a járvány sújtotta 2020-as év, úgy a 2021-es esztendő is rendhagyó volt a magyarországi lízingpiacon: a finanszírozott összeg 726 milliárd forint fölé nőtt, ami 14 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben. „A két számjegyű növekedés elsősorban az alacsony bázissal magyarázható és még ezzel sem érte el a 2019-es szintet a piac, 2 százalékkal maradt el attól” - kommentálta a Magyar Lízingszövetség a tavalyi eredményeket. 


Nagyon-nagyon vegyes a kép

“Úgy vélem, a finanszírozott összeg alakulása elégedettségre ad okot. Ezen a téren számítani lehetett a javulásra, hiszen a járvány miatt, a 2020-as évet érintő erős visszaesés után természetes volt a szinte minden eszközkategóriát érintő gyógyulás. Az egyes eszközcsoportok eltérő mértékben szenvedték meg a krízist, így az azt követő felépülés is más-más ütemben zajlott a különböző szegmensekben. 2020 legnagyobb vesztesei közül a nagyhaszongépjárművek és az egyéb gépek tudtak átlag feletti bővülést elérni, míg kiegyensúlyozott mértékben nőtt az autó- és flottafinanszírozás mellett az építőgéplízing is. Ezzel párhuzamosan a finanszírozott összeget tekintve a mezőgazdasági gépek tartották az egy évvel korábbi szintet.” - mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. 

Hozzátette: “A problémát az új szerződések száma jelenti: tagvállalataink alig több mint 82 ezer lízingszerződést kötöttek tavaly, ami a járvány hatásának köszönhető, gyenge 2020-as szintet sem éri el, sőt, elmarad a 2017-es 93 ezres darabszámtól is. A szerződések számának ilyesfajta alakulása elsősorban a lízingpiactól független külső tényezőkkel magyarázható, egyebek mellett a globális ellátási láncokban kialakult problémákkal, ezen belül a chiphiánnyal, a járművek drágulásával magyarázható.”

Mit mutatnak az autópiaci számok? 

A retail autófinanszírozásban a kihelyezett összeg 12,3 százalékkal 267 milliárd forint fölé emelkedett, ugyanakkor a szerződések száma a 2020-as 54 ezer feletti szintről 50 ezerre csökkent: ennél gyengébb eredményre legutóbb 2016-ban volt példa. „Azt látjuk, hogy a finanszírozott összeg növekedése egyértelműen az autók drágulásával magyarázható. A környezetvédelmi normák, a már említett chiphiány, a nyersanyagok drágulása az energiaárak emelkedése, valamint az euró forinthoz mért árfolyamának alakulása egyaránt hozzájárult az árak emelkedéséhez. A drágulásnak további támaszt adott, hogy a globális ellátási problémák miatt keresleti piac alakult ki, azaz ugyan lenne igény az új autókra, azonban a készlethiány miatt nem lehet kiszolgálni a potenciális vevőket. Ez a jelenség tükröződik az autópiac alakulásában és természetesen a megkötött autólízing-szerződések számában is” - emelte ki Zs. Nagy István.

A szakember azt is elmondta, hogy a személyautók esetében a magánszemélyek “eltűnése” a legaggasztóbb. Ők 25 százalékkal kevesebb autót vásároltak tavaly és a lízing aránya sem növekedett. “A magánszemélyekkel új autókra kötött lízingszerződések száma 27 százalékkal csökkent, a 2019-es szintnek a felére esett vissza. “A 2020-as évvel szemben tavaly a használt autókra lakossági ügyfelekkel kötött lízingszerződések sem tudták ellensúlyozni a hanyatlást, mivel ott is 15 százalékos volt a csökkenés” - tette hozzá Zs. Nagy István. 

Pozitív szegmensek

A lízingpiac negatív trendjei mellett pozitívumokról is beszámolt a Magyar Lízingszövetség. A flottafinanszírozási szegmensben a szerződésszám 5 százalékos növekedésével párhuzamosan a kihelyezett összeg 17 százalékkal 66 milliárd forintra nőtt: a flotta refinanszírozási üzletágban pedig a kihelyezett összeg még erőteljesebb, 40 százalékos növekedéssel meghaladta a 31 milliárd forintot. „A flottás számok bizonyítják, hogy ez a lízingpiaci szegmens továbbra is a legválságállóbb részpiacnak számít” - mutatott rá Zs. Nagy István. 

A 2020-as év egyik nagy vesztese a nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt, ahol a finanszírozott összeg 36 százalékot zuhant, az eladások csökkenésével párhuzamosan. Ez a szegmens nagy fordulattal 2021-ben 34 százalékkal 143 milliárd forintra emelkedett éves szinten, hasonló növekedést mutatott a szerződések száma. „A kereslet a nagyhaszongépjárművek piacán is magasabb eladásokat és finanszírozási számokat indokolna, azonban mind a teherautók, mind a pótkocsik esetében a teljes mértékben lekötött gyártói kapacitások bekorlátozták a növekedési lehetőséget” - jellemezte a piaci helyzetet Vály Judit, a szövetség alelnöke, hozzáfűzve, hogy ezen a területen az eladási darabszámok a 2015-ös szintet sem érik el. 

Kiváló eredményekkel zárta 2021-et az elmúlt évek kiemelkedően teljesítő üzletága, az agrárgép-finanszírozás, amely már 2019-re elérte a 100 milliárdos nagyságrendet és azóta stabilan - a válság ellenére is - hozza ezt a szintet. Tavaly 109 milliárd forintra rúgtak a kihelyezések, ami lényegében megegyezik a 2020-as és a 2019-es adatokkal. Szintén jól szerepelt az építőgéplízing, amely évek óta stabilan teljesít. Az elmúlt évben a finanszírozott összeg meghaladta a 30 milliárd forintot, ez pedig 13 százalékos többletnek felel meg. 


Jövőkép, bizonytalansággal

„Mivel a járvány hatása továbbra is komoly bizonytalansági faktort jelent a piacokon, pillanatnyilag nehéz prognosztizálni, hogy mikor rendeződik a helyzet az ellátási láncokban és mennyit kell várni a chippiaci problémák megoldására. Éppen ezért pontos előrejelzést jelenleg nem tudunk adni a finanszírozott összeg és a lízingszerződések számának alakulására. Ugyanakkor arra számítunk, hogy az év végére valamelyest javul a helyzet, amelynek köszönhetően a kihelyezések és a szerződésszámok is meghaladják majd a tavalyit” - fogalmazott Zs. Nagy István. 

A szakember közölte azt is, hogy a magánszemélyek újautó-vásárlásaiban látott tavalyi hanyatlás „már-már sokkoló”. Így például a jelenlegi piaci teljesítmény kevés ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja a károsanyag-kibocsátási vállalásait. A lízingpiaci szakértők szerint segíthet ezen az idén februárban sok háztartásba megérkezett többletforrás - részben a személyi jövedelemadó visszatérítése -, amelyet egy jól kiválasztott lízingkonstrukció segítségével a meglévőnél korszerűbb autó vásárlására fordíthatnak az érintettek. Ezzel együtt a Lízingszövetség szerint hosszabb távon szükség lenne állami ösztönző programokra, amelyek a magyar lakosság autóflotta megújítását célozzák; így például jelentősen emelni kellene az elektromos autók beszerzését támogató pályázati források keretét. Erre annál is inkább szükség lenne, mert a magyarországi személyautók átlagéletkora másfél évtizede fokozatosan emelkedik, 2020-ban rekordszintre, 14,7 évre nőtt.