Böde Tamás lett az év lízingszakembere

A több mint másfél évtizedes lízingpiaci múlttal rendelkező Böde Tamást lett az év lízingszakembere. A Magyar Lízingszövetség jogi bizottságának irányítása mellett az MKB Euroleasing-csoportnál vezető beosztásban dolgozó Böde Tamás a jogi bizottsági vezetői munkája mellett a számos jogszabály-módosító tervezet kidolgozásában vállalt szerepéért kapta meg az elismerést.

 A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is ünnepélyes keretek között adták át az év lízingszakemberének járó díjat a Magyar Lízingszövetség által szervezett visegrádi Lízing Szakmai Napokon.

„Nagy öröm számomra, hogy ebben az évben Böde Tamásnak adhatom át a Deloitte – Év lízingszakembere Díjat, ezzel elismerve a piac fejlődésében játszott kiemelkedő szerepét, és a lízingkostrukciókra jellemző jogi stabilitás további erősítését” – mondta Tancsa Zoltán, a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere.

Jogban jártas szakemberé lett az elismerés
A Deloitte tanácsadó cég és a Magyar Lízingszövetség közös elismerését az idén Böde Tamás, az MKB Euroleasing-csoport jogi és compliance területért felelős vezetője, egyben a Magyar Lízingszövetség jogi bizottságának első embere kapta.