Melós évek várnak a bankárokra

Számos kihívással kell szembenézniük a pénzügyi cégeknek a következő időszakban. A legfontosabb kérdésekről, az arra adható válaszokról beszélt a november elején Kecskeméten megrendezett Lízing Szakmai Napokon tartott előadásában Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese.

A pénzügyi szolgáltatók működésüket alapvetően befolyásoló kihívásokkal kell megküzdeniük a jövőben. Elég csak a szigorúbb szabályozói környezetre, a fokozott tőkekövetelményekre, a tarósan alacsony kamatkörnyezetre, a javuló jövedelmezőség ellenére is korlátozott versenyképességre gondolni - mondta a kecskeméti Lízing Szakmai Napokon tartott előadásában Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese.

Az előadásban Katona Ildikó mélyebben foglalkozott egy, az elmúlt időszakban keveset emlegetett problémával, nevezetesen a demográfiai tényezőkkel, egyszerűbben az elöregedő társadalommal. Ugyanis a következő évtizedekben folyamatosan növekedhet az 55 évnél idősebbek teljes népességen belüli aránya, miközben a 15-24 évesek arány mérséklődhet. Márpedig ez alapvetően befolyásolja majd a munkaerő-piaci folyamatokat. Katona Ildikó erről azt mondta, hogy jelentős átalakulás várható, ez pedig a banki termékek piacán is átrendeződést eredményezhet. Szerinte a lakáshitelezés súlya mérséklődhet, és fokozott felértékelődés vár a hosszú távú megtakarításokra.

katonaildiko.PNG

Az MKB vezérigazgató-helyettese szerint az átalakuló pénzügyi szektorban a stratégiát a költség- és mérlegoptimalizációra, az úgynevezett niche bankingre, azaz a piaci réseket betöltő szolgáltatásokra, az innovációra, az ügyfélkapcsolatok újragondolására, valamint az etikus bankolásra lehet építeni. Katona Ildikó szerint a niche banking esetében például az agrár- és kkv-finanszírozásban lehet eredményeket elérni, de a befektetési banki megoldások is megoldást jelenthetnek. Fontos azonban, hogy a magyar piac mérete korlátokat jelenthet a szolgáltatók számára.

Az MKB-s vezető érdekes összeállítást készített a hagyományos bankok és a pénzügyi szektorban megjelenő technológiai cégek, az úgynevezett fintech cégek közötti különbségekről.

A hagyományos bankok esetében a tankönyv alapú, definíció szerinti működés dívik, emellett problémát jelenthet számukra a bankokkal szembeni elégedetlenség, ahogy a rugalmatlanság is, nem beszélve a magas jutalékokról és a digitalizáltság alacsony szintjéről. Ezzel szemben a fintech cégek pontosabban ismerik az ügyféligényeket a tranzakcióelemzések révén, nyitottak az újításokra, gyorsabbak, rugalmasabbak, alkalmazásokon alapul a működésük, akadnak olyan fintech vállalatok, amelyeknek fiókja sincs. Személyre szabottabb szolgáltatásokat nyújtanak az online szolgáltatásokat kifejezetten előnyben részesítő ügyfeleknek.