Várakozáson felüli a nagycsaládosok autótámogatása iránt az igény

A nagycsaládosok autótámogatását 2022-ig 25–30 ezren vehetik igénybe a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) becslése szerint. A kormány jövőre tízmilliárd forintot szán a programra, de a keret felülről nyitott.

A kormány februárban jelentette be a családvédelmi akcióterv részeként, hogy 2,5 millió forinttal támogatja a nagycsaládosok autóvásárlását. A kedvezményt legalább hétszemélyes személyautóra lehet felvenni házastársi vagy élettársi kapcsolatban élő szülőknek, akiknek három vagy több gyermekük van.

„A Gémosz nagyon jól átgondolt és összerakott programnak látja a nagycsaládosok kedvezményét” –  mondta Gablini Gábor, a szervezet vezetője az M1 Szemtől szembe című műsorában. Kiemelte, jellemző, hogy 15–20 éves autókkal közlekednek, amelyek sokkal kevésbé biztonságosak, jóval magasabb a károsanyag-kibocsátásuk, és javításuk is többe kerül.

Elmondása szerint már a miniszterelnöki bejelentés másnapján óriási érdeklődést tapasztaltak az autószalonokban.

Pluszkedvezmények is igénybe vehetők

Beszélt arról is, hogy a Gémosz, a Magyar Lízingszövetség és a Magyar Bankszövetség által közösen létrehozott családbarát márkakereskedés programban részt vevő értékesítőknél lehetőség van egyablakos ügyintézésre, a családbarát casco szerződést kötőknek felár nélkül soron kívüli kárrendezést biztosítanak.

A gyártók a márkakereskedőkkel az állami támogatás feletti további kedvezményeket adhatnak, így akár fél- vagy másfél millió forintnyi támogatás is elérhető.
A piacon van olyan 8–10 millió forint értékű autó, amelyet 5–6 millió forintért vásárolhatnak meg a családok.

„A családbarát márkakereskedés program iránt minden várakozást felülmúlt az érdeklődés. Már a program kezdetén nyolcezer kérelem érkezett be, amely mára 16 ezerre nőtt” – tette hozzá. A Magyar Államkincstár eddig 10 ezer kérelmet bírált el.

A támogatás három évig, 2022. december végéig érhető el. „A Gémosz várakozásai szerint a határidőig összesen 25–30 ezren vehetik igénybe a támogatást, amelyhez a kormány jövőre tízmilliárd forintot biztosít. Mivel a keret felülről nyitott, így nem kell sietni” – fogalmazott.