Feleződött a magyar autópiac

 Májusban közel 50 százalékkal csökkentek a járműeladások, az év első öt hónapjában pedig 26 százalékos volt a csökkenés.

Összesen 8434 új jármű (személyautó, kis- és nagyteherautó, busz, motorkerékpár) kelt el a magyar piacon májusban a Datahouse adatai szerint. Ez több mint 53 százalékos visszaesést jelent éves szinten. Igaz, az eddigi mélypontot jelentő április 8190 darabos eladáshoz képest némi javulást jelent.

 

Forrás: Pixabay

A hanyatlás a koronavírus-járvány miatt korlátozásokkal, keresletcsökkenéssel magyarázható elsősorban. A különböző járműkategóriák eltérően szerepeltek májusban. 

Az év elején még lendületben volt a járműpiac, ennek köszönhető, hogy az év első öt hónapjában a májusinál jóval mérsékeltebb volt a csökkenés. Januártól május végéig ugyanis összesen ugyanis  57 ezer új járművet vásároltak a magyar piacon, ez pedig 26 százalékos visszaesésnek felel meg. A személyautó-eladások szintén 26 százalékos csökkenése mellett a kisteherautók piaca 22 százalékkal szűkült. A buszoknál 10 százalékos volt a mínusz, a nagyteherautók eladása pedig 55 százalékkal mérséklődött. 

Egyelőre nagyon bizonytalan a járműpiaci és a gazdasági helyzet a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt - erre utaltak az Magyar Lízingszövetség szakértői is az első negyedéves lízingpiaci eredmények ismertetésekor. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével együtt a Lízingszövetség is arra számít, hogy az idei eladások a tavalyi év 75 százalékát érik majd el. 

Fontos azonban, hogy a járműfinanszírozásban főszerepet játszót lízingcégek készek a járványt követő újraindulásra. Bár kétségtelenül komoly sokkot él át a gazdaság, de a vállalkozások számára indított, különböző jegybanki és állami programokon keresztül a lízingcégek valamennyi vállalkozás számára tudnak rugalmas finanszírozási konstrukciókat nyújtani, ezekkel a beruházásokkal pedig fel lehet gyorsítani a kilábalás ütemét.