Megdöbbentő adat jött

A járműpiaci folyamatos gömbölyödéséről már írtunk, de érdemes az összesített statisztikát is megnézni, milyen járműveké volt a főszerep. Egészen meglepő a végeredmény.

A darabszámot tekintve természetesen a személyautókból kelt el a legtöbb, 49 383 személyautó talált gazdára szeptember végéig, ez pedig 20,3 százalékos növekedés. A motorok kivételével az év első kilenc hónapjában a kis- és nagyteherautók, valamint a buszok eladása is nőtt 3-46 százalékkal. Bár ez is impozáns emelkedés, mégsem az övék volt a főszerep, hanem a traktorok vitték a prímet a bővülés mértékét tekintve.

traktor.jpg

A traktorokból összesen 3882 darab kelt el január és szeptember vége között, ezzel ez a járműkategória érte el a legjelentősebb növekedést a piacon – a Datahouse Lízingszövetséghez elküldött adatai szerint. Ebből az is látszik, hogy közvetve a magyar agrárium, vagyis a gazdák generálták a legjelentősebb bővülést a járműpiacon.
A traktorvásárlásokban fontos szerepe van a lízingnek: az első félévben a Lízingszövetség tagjai 24 milliárd forint értékben finanszíroztak mezőgazdasági gépeket, ennek pedig 54-55 százalékát adták a traktorlízingek. (Fotó: Wikipedia)

Korábban ezekről írtunk:

Elképesztő összeg a mosógépben

A magyar gazdaság ötödéért szerződtek

Így vehet lakást olcsóbban