Jön az egzotikus lízing

Az új jegybanki program különleges eszközökkel bővítheti a lízingpiacot, ezen keresztül pedig a vállalkozások gépparkját.

Márciusban a jegybank kibővítette a növekedési hitelprogramját. Az NHP Plusz névre keresztelt programot annak érdekében hívta életre a jegybank, hogy még szélesebb körben juthassanak kedvező forráshoz a vállalkozások. Az új konstrukció lehetővé teszi, hogy olyan cégek is élhessenek a lehetőséggel, amelyek eddig nem feltétlenül voltak finanszírozhatóak például a kockázatok miatt. Az NHP Plusz amellett, hogy a kockázatosabb cégek előtt is megnyitja a pénzkaput, több dologban is különbözik eredeti testvérétől.

A Lízing blog Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség elnökének segítségével összegyűjtötte, melyek az új program legfontosabb jellemzői. Jenei Viktor elmondta, egyelőre korai mérleget vonni az NHP Pluszról, mivel csak a közelmúltban indult, a lízingcégek mostanában kötötték meg és kötik meg a refinanszírozási szerződéseket, és ezt követően jelenhetnek meg az NHP Pluszon alapuló termékek. Fontos, hogy nem kell külön névre keresztelt konstrukciókat keresniük az igénylőknek, hiszen valamennyi finanszírozónál szerepel a konstrukciók nevében a program neve. 

Legfontosabb jellemzők:

  • a jegybank az NHP Plusz keretében az adósságszolgálatra (felvett összegekre) 50 százalékos garanciát biztosít
  • a pénzintézeteknél a teljes portfólióra vetítve 2,5 százalékos a garancia mértéke
  • az NHP esetében 10 év, az NHP Plusznál viszont 5 évre szól a jegybanki garancia, emiatt az NHP Pluszon alapuló termékek is várhatóan 5 éves futamidejűek lesznek
  • az NHP Pluszt a jegybank kifejezetten a beruházások bővítése érdekében indította el, így az új programhoz kapcsolódó konstrukciók - az NHP-val ellentétben - nem használhatóak hitelkiváltásra, forgóeszköz-finanszírozásra
  • az új program keretében maximum 500 millió forint forráshoz juthat egy-egy cég

Jenei Viktor szerint az új program szélesítheti a finanszírozott vállalkozások körét, és egyúttal a kedvező feltételek miatt egzotikus lízingeszközök jelenhetnek meg a piacon. A Magyar Lízingszövetség elnöke az idei piaci kilátásokról azt mondta, a lízingpiac növekedésére számít, a lízingcégek pedig elsősorban a kkv-kra, fognak koncentrálni.