Növekedés után árnyaltabb lett a kép az európai porondon

A lízing Európa-szerte egyre népszerűbb finanszírozási forma” – mondja lapunknak adott interjújában Morten Guldhaug az európai lízigszövetségeket tömörítő Leaseurope nemzetközi szakmai szervezet elnöke. A szakembert annak apropóján kérdeztük, hogy a Leaseurope éppen a napokban tartotta éves konferenciáját Budapesten.

Az elmúlt években kedvező volt a helyzet az európai lízingpiacon, többek között a gazdasági növekedésnek és az alacsony kamatoknak köszönhetően. Mi látható a legfrisseb eredményekből?

2018-ban a Leaseurope-statisztika szerint 386,4 milliárd euró értékben kötöttek új szerződéseket a Leaseurope-pal együttműködő nemzeti lízingszövetségekben tömörülő lízingvállalatok. Ez az összeg erős, 7,7 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. 2014 óta stabil fejlődést mutat az európai lízingpiac, minden évben nőtt az új szerződések összege. A lízing tehát egyre népszerűbb finanszírozási forma, az eszközlízing részesedése például 2018-ban 28 százalék volt.

https://i.ytimg.com/vi/frNfF1_W44s/maxresdefault.jpg

Mi volt a növekedés motorja?

A fő lízingpiaci szegmensek, ideértve az autókat, a gépeket és az ipari berendezéseket, valamint a számítógépeket, jelentősen hozzájárultak a lízingpiac növekedéséhez. A járműveket is magában foglaló eszközfinanszírozás részpiacán 2018-ban 371,8 milliárd euró értékben kötöttek új szerződéseket az európai lízingcégek. Ez 7,9 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A tavalyi ingatlanlízing-szerződések értéke pedig 14,5 milliárd euróra rúgott, ami 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A különböző lízingpiaci szegmensek hogyan szerepeltek?

2018-ban az új szerződések több mint felét a személyautó-finanszírozás adta: ez a több mint 386 milliárd eurónak az 52 százalékát, azaz 197,4 milliárd eurót jelent. Így továbbra is ezt maradt az európai lízingpiac legnagyobb szegmense. 7,2 százalékkal nőtt az új szerződések értéke a 2017-es adatokhoz képest, ami azért is figyelemre méltó, mert mint köztudott, a tavalyi évben az európai személygépjármű-eladások stagnáltak.

A haszongépjáművek finanszírozása esetében szintén erős, 7,9 százalékos volt a növekedés, ami némileg meghaladja a személyautó-finanszírozás bővülését. Az új szerződések volumene így ebben a szegmensben 70,4 milliárd euróra rúgott.

Több eszközkategóriában is pozitív teljesítmény volt megfigyelhető 2018-ban, a géek-és ipari berendezések szegmensében az új szerződések volumene 9,8 százalékkal 59,4 milliárd euróra növekedett, így a részesedése 16 százalékosra emelkedett. A számítógépek finanszírozása pedig 8,4 százalékkal nőtt.

A tavalyi teljesítményre nem lehet panasz, de az idén az európai gazdaság, különösen az eurózóna gyengélkedik. Hogyan alakult az idén az európai lízingpiac?

Az előző évek erőteljes növekedésének eredményeként 2019 első felében némileg nő az ellenszél az európai lízingcégek számára. A teljes piacra vonatkozó idei részletes számok még nincsenek, de a Leaseurope által készített Leaseurope Index szerint az idei első félévben összesítve 1,7 százalékkal nőtt az új szerződések értéke éves szinten.

Bár sok makrogazdasági folyamat, mint a globális kereskedelemi feszültségek, a folyamatosan alacsony kamatok és a politikai bizonytalanság hatással van az európai gazdasági környezetre, az előrejelzések szerint a gazdaság továbbra is stabil növekedési pályán marad az év hátralévő részében és 2020 elején. A gazdasági előrejelzések és a lízing népszerűségének növekedése alapján a lízingcégeknek kihívásokkal teli üzleti környezetben kell kihasználniuk a lehetőségeket. A változó szabályozási követelmények azonban 2019 második félévében befolyásolják például a költségeket, a bevételeket és a jövedelmezőséget.

Mik azok a kihívások, melyekkel szembe kell nézni a lízingcégeknek a közeljövőben? Milyen elvárásoknak kell majd megfelelni?

Az európai lízing- és gépjárműlízing-piac változik. A lízingcégek új lehetőségeket kínálnak az európai vállalkozásoknak modern és fenntartható eszközök finanszírozására. Fontos változás az új típusú járművek, például az elektromos vagy az önvezető, úgynevezett „connected vehicles” finanszírozása. Egy másik trend a „körforgásos gazdaság” térnyerése, amelyben a lízing fontos szerepet játszhat. De az ügyfelek elvárásai is változnak, gondoljunk csak a különböző online üzletkötési lehetőségekre vagy más új értékesítési csatornákra, valamint a sharing economy és a “pay per use” modell térnyerésére. Új üzleti modelleket fejlesztünk, új utakat találunk az ügyfelekhez és új technológiákat fejlesztünk a megváltozott igények kielégítésére. Megváltoztatjuk saját belső rendszereinket és gyakorlatainkat, hogy támogatni tudjuk a változó piaci igényeket. Mindezek a prudenciális, a számviteli és a magatartási szabályok jelentős változásai mellett történnek.
 

A Leaseurope idén Budapesten tartja éves konferenciáját. Milyen témákat tettek a konferencia fókuszába?

Amellett, hogy elemezzük a piac jelenlegi helyzetét és trendjeit, pontosan azon faktorok potenciális hatásait próbáljuk feltérképezni, amelyeket feljebb említettünk. Különös figyelmet fordítunk majd arra, hogy befolyásolja a digitalizáció és a technológia fejlődése a lízingcégek működését, valamint az ebben rejlő potenciálra. A konferencia másik fontos témája az ügyféligények változása, a „leasing as a service” fejlődése lesz. Áttekintjük a mobilitás változásait és a fenntarthatóság támasztotta követelményeket, és persze keressük a lízing legoptimálisabb helyét, szerepét az eszközök gyártóitól a felhasználókig tartó értékláncban.

(Világgazdaság)