Szeretik a hazai kkv-k a lízinget

A magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékos bővülést ért el, a növekedésben fontos szerepet kapott az kis- és középvállalkozások egyre nagyobb finanszírozási igénye - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az első negyedévben minden 1 millió forintos kihelyezésből átlagosan 715 ezer forint, azaz a finanszírozott összeg 71,5 százaléka került a kkv-khoz. A magyar lízingcégek szerint a következő időszakban is a kis- és középvállalkozások lesznek a bővülés motorjai.  

A magyar lízingpiac évek óta tartó rendre látványos fejlődést ért el, csak az idei első negyedévben a piaci trendet legjobban tükröző finanszírozott összeg 16 százalékkal 147 milliárd forintra nőtt. 

10 forintból több mint 7 ment a kkv-khoz

“A fejlődés nagyban köszönhető a jármű- és gépfinanszírozásnak, de érdemes megnézni a növekedést onnan is, hogy kik vették igénybe a finanszírozást. Ebből a szempontból a kis- és középvállalkozások kulcsszerepet kapnak a piacon. Az idei első negyedévben ugyanis a kihelyezett összeg 71,5 százaléka került a kkv-szektorba” - ismertette a Magyar Lízingpiac friss adatait Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Hozzátette: “A kis- és középvállalkozások beruházási és fejlesztési kedve egyértelműen javult részben a gazdasági növekedésnek köszönhetően, az alacsony kamatkörnyezet miatt pedig olcsón juthatnak hozzá a rugalmas és költséghatékony finanszírozáshoz az érintett cégek”. 

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai számára eddig és a jövőben is kiemelt szerepet játszanak a kkv-k. A várható növekedés azért is valószínűsíthető, mert a 2017-ben a vállalati hitelezés 10 százalékos bővülését meghaladó, 11,4 százalékos volt a kkv-k esetében. A jövőbeni bővülés szempontjából pedig fontos, hogy Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet 2018 tavaszán készített felmérése szerint pedig a vállalati konjunktúramutató értéke 53 ponton állt, ez az érték pedig 1998 óta a legmagasabb szint, tehát a vállalatok megítélése szerint kedvező a gazdasági környezet. 

Minden adott a további növekedéshez

A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a kkv-k körében népszerű a lízingfinanszírozás: az Európai Unió Bizottsága és az Európai Központi Bank SAFE elnevezésű átfogó felmérése szerint Európában egyre nagyobb a lízingfinanszírozás aránya és a hiteljellegű termékek után a lízingkonstrukciók a legnépszerűbbek. „A SAFE felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar kkv-k számára a támogatások után a lízing a legrelevánsabb finanszírozási forma” - emelte ki Nyikos Katalin. Ráadásul az elmúlt hat hónapban az elmúlt 6 hónapban lízinget vettek igénybe a legnagyobb arányban. A Magyar Lízingszövetség szakértői azt is kiemelték, hogy a gyorsan fejlődő és exportáló cégek a lízinget tartják a legfontosabb és egyik legnépszerűbb finanszírozási konstrukciónak. 

A szükséges fejlesztéseket, beszerzéseket az átlagnál sokkal nagyobb arányban bonyolítják le lízing segítségével, mint a konkurens bankhitellel. A lízing ugyanis alkalmasabb forma a folyamatos, nagyobb arányú fejlesztésekre. „Számokban ez úgy néz ki, hogy a gyorsan fejlődő kkv-k 53 százaléka, az exportőrök 52 százaléka választotta a lízinget, míg a bankhitel ezeknél a cégeknél alacsonyabb aránnyal részesedik” – ismertette az adatokat Nyikos Katalin. Azt is hozzáfűzte, hogy a gyorsan növekvő cégek 27 százaléka, az exportőrök 28 százaléka vett igénybe lízingfinanszírozást az elmúlt hat hónapban, míg a bankhitel 18, illetve 21 százalékos volt. 

A Magyar Lízingszövetség piaci tapasztalatai szerint a kkv-k elsősorban az alacsony finanszírozás költség, az alacsony önerő, valamint a pótlólagos fedezetek szükségtelensége miatt voksolnak a lízingkonstrukciókra, A kedvező cash-flow menedzsment, valamint a rugalmas, a szükségletet lefedő futamidő is a lízing mellett szól.  

 

A Magyar Lízingszövetség várakozásai szerint a folytatódó gazdasági növekedés, a vállalkozások fokozott fejlesztési kedve, a beáramló uniós források miatt az üzleti szektor szereplői, ezen belül is a kis- és középvállalkozások körében növekedhet a lízingfinanszírozás szerepe. Nyikos Katalin kiemelte: A Magyar Lízingszövetség tagvállalataira univerzális finanszírozóként számíthatnak a vállalakozások, tehát legyen szó jármű vagy bármilyen más eszköz beszerzéséről, a lízingfinanszírozás kézenfekvő és olcsó megoldást jelent.