Sláger lett a kisteherautó

Novemberben is folytatódott a bővülés a magyar járműpiacon, igaz valamivel lassult a tempó. Január és november vége között közel 82 ezer új járművet adtak el Magyarországon, ami 20 százalékos bővülésnek felel meg. Novemberben pedig több mint 8 ezer jármű kelt el, ami 12 százalékos növekedést jelent – derül ki a Magyar Lízingszövetség Datahouse statisztikáin alapuló adataiból. Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség új elnöke, közölte, a járműkategóriákon belül a személyautóké és kisteherautóké a főszerep, előbbieknél 20, utóbbiaknál pedig 40 százalékos volt a növekedés.

81 744 darab új jármű talált gazdára a magyarországi járműpiacon 2014. január eleje és november vége között, ami 21,3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Datahouse Magyar Lízingszövetséghez eljuttatott adataiból. A novemberi eladások valamivel elmaradnak az átlagostól: 8072 járművet adtak el a kereskedők, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

furgon.jpg
Továbbra is a személyautók és a kisteherautók húzzák a járműpiacot – értékelte a friss adatokat Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség november végén kinevezett új elnöke. Kiemelte: „Több mint 61 ezer személyautó talált gazdára az év első tizenegy hónapjában, ami 20 százalékos emelkedést jelent. A növekedést mértékét tekintve ennél is látványosabban szerepeltek a kisteherautók, közel 14 ezer darab kelt el belőlük, ez pedig 41 százalékos többletet jelent az előző év azonos időszakához képest. A nagyteherautók esetében 2,3 százalékkal, a buszoknál pedig 2,7 százalékkal nőttek az eladások: november végéig összesen 4253 darab nagyteherautó és 344 darab busz került a forgalomba. A motorkerékpárok eladása ezzel párhuzamosan 2,3 százalékkal 1797 darabra csökkent”.


Jenei Viktor szerint a lízingcégek fontos szerepet játszanak a járműpiaci bővülésben. Egyfelől a jegybank növekedési hitelprogramja keretében sok vállalkozás szerzett be új járművet. Emellett a flottafinanszírozás húzza előre a személyautók piacát, amelyen egyre több magánszemély jelenik meg vásárlóként. A Magyar Lízingszövetség elnöke a jövőről szólva azt mondta: a látványos járműpiaci bővülés a tartós növekedést tervező lízingpiacon is érződik. Jenei Viktor azonban jelezte, jövőre is növekedés várható, ám az idei járműpiaci növekedési ütem nem biztos, hogy tartható lesz.

„A jövőben is a kis- és középvállalkozások lesznek a fókuszban, amelyek a lízingkonstrukciókon keresztül mind járműveket, mind pedig egyéb eszközöket szerezhetnek be, ezzel pedig hozzájárulhatnak a gazdasági fellendüléshez a jövőben” – fogalmazott Jenei Viktor.

A Lízing blog ezekről írt korábban:

Jöhet a négypilléres bővülés

Mi lesz 2020-ig?

Meglepetéssel készül az ingatlanpiac?